A valódi holokauszt: Drezda bombázása

77 évvel ezelőtt ezen a napon kezdték a szövetségesek foszforbombákkal felmenteni Drezda városát a gonosz nácik elnyomása alól.

Kijelenthetem, hogy a Hiroshimát és Nagasakit ért atombombatámadások sem voltak annyira pusztítóak, mint amit Drezda lakossága szenvedett el. Amíg az első robbanáskor 140.000-en, a második robbanásnál 70.000-en haltak meg, addig Drezda 1945. február 13-án kezdődő bombázásakor a halottak számát 35.000 és 600.000 közé teszik. Mivel az áldozatok pontos számát lehetetlen lenne megállapítani, a becslések szerint az aranyközépút 300.000 áldozat. Nem olyan sok ez a 6 millió megölt zsidóhoz képest, nemigaz? 

Az, hogy ez a 300.000 halott mekkora számot is jelent valójában, hasonlítsd össze azzal, hogy kb ennyien vesztették életüket a kurszki-csatában ami 1.5 hónapig tartott.

1945-ben, Valentin-nap előestéjén a második világháború gyakorlatilag véget ért. Igaz, a tényleges kapitulációra csak később, Májusban került sor, de röpke 3 nap leforgása alatt olyan mértékű pusztítást végeztek az angolok Drezdában, hogy az már a végleges kegyelemdöfés volt a már egyébként is a saját vérében hörgő birodalomnak.

A szivar és whiskey szagtól bűzlő mafia Churchill által jóváhagyott támadást a RAF angolszász terroristái hajtották végre Drezda városa ellen.

Drezda volt az egyik kevés megmaradt biztonságos hely közül az egyik. Évszázadok óta a művészet központja volt, élettel teli barokk város, cirkuszokkal, sportstadionokkal, múzeumokkal, templomokkal és évszázados katedrálisokkal. Nem voltak ott katonai létesítmények, és nem volt említésre méltó hadiipar sem. Emiatt Drezda a nők és gyermekek városa lett, a háborúban megrokkantak és sérültek, a gyengék és idősek, valamint a kannibálok módjára nyers húsra éhező szovjet hadsereg elől menekülők óvóhelye.

Az emberek tudták, hogy Drezdában biztonságban lesznek, hiszen még szövetséges hadifoglyok is voltak ott. Közülük is több száz. 

Mindezek után, egy normális emberben felmerül a gondolat, hogy biztos, hogy senki sem lehetett olyan elvetemült és szadista, hogy lebombázza Drezdát.

Ó ne, várj! Vagy mégis?:

Sir Arthur Harris - Mikor megkérdezték tőle a háború után, hogy miért rendelte el Drezda bombázását, tagadta, hogy az ő ötlete lett volna a terv, és azt mondta: "Szolgálatom első napjától az utolsóig parancsokat teljesítettem". Hát nem remek dolog, hogy a parancsteljesítésre való hivatkozás egyben felmentés is a 2. világháború legnagyobb tömeggyilkossága alól?

Wotinfo:

Február 13-án este háromnegyed tízkor szólaltak meg a drezdai szirénák és a brit Királyi Légierő (RAF) első gépei céljelzésekkel körülhatárolták a bombázandó területet a légvédelem nélkül maradt városban. Az angol királyi légierő összesen 1.049 Avro Lancester és De Havilland Mosquitos típusú bombázója két, egymás utáni hullámban berepült Drezda fölé, és kevesebb mint öt perc alatt több mint 3.460 tonna hagyományos és gyújtóbombát dobott a légvédelem nélkül maradt városra.

A második hullám 22:14-kor oldotta ki első bombáit és egy körülbelül két kilométer széles és ugyanilyen hosszú területet szórt meg, 2400 méter magasságban repülve a város fölé, a jelölőgépek, valamint az őket megelőző raj által gerjesztett tüzeket használva célnak. A három óra múlva bekövetkezett második hullámban újabb 529 Lancester támadt a már fáklyaként égő városra és az angol gépek ezúttal kizárólag 1.950 tonna gyújtóbombát szórtak le. Az újabb hullámot kifejezetten ahhoz időzítették, hogy a támadást elszenvedett városban már folynak a mentési munkálatok, és ezáltal a potenciális áldozatok száma nagyobb lehet. Ott a lángok ekkorra hatalmas tűzviharrá álltak össze, miközben a második légi csapás megsemmisítette a tűzoltási kapacitásokat. A régi, gyakran favázas házak előzetes légoltalmi felkészítése kimerült a pincéket elválasztó falak áttörésében, és akik nem menekültek ki idejekorán, azoknak esélyük sem volt a túlélésre a forróság, a fulladást okozó füst és a falomlások miatt. Egyebek mellett ez magyarázza az utólagos áldozatszámlálás körüli vitákat.

A várost tervszerűen szőnyegbombázták, miközben egy bombázási szakértő irányította a gépeket a város még nem égő külvárosaihoz. A tűzorkán óriási volta leírhatatlan volt, a hazatérő repülők állítólag 200 kilométer távolságból is látták a fényét. A földről a lángokat 60 kilométerről is látni lehetett, az óváros barokk épületei máglyaként lángoltak. A füstoszlop 19 kilométer magasan szállt az égbe.

A hőség miatt a légvédelmi pincékből a tomboló tűzben álló utcákra kimenekülő emberek vagy megégtek vagy pedig a forró gázoktól, illetve a tűz által a levegőből kivont oxigén hiánya miatt megfulladtak. A város egyes részeit elmondások szerint hetekig nem lehetett megközelíteni, olyan heves volt a tűz. A pokol centrumában tomboló tűz vákuumként szippantotta be mindazokat, akik szerencsétlenségükre nem zárt helyiségben tartózkodtak. A bombázások következtében Drezdában a földfelszín fölött órákon át tartó 1700-1900 °C-os pokoli hőmérséklet alakult ki.

A városban sok négyzetkilométeres, előbb egymástól független, majd az összeérő körzetekben az együtt égő tűz miatt az oxigén 3-4 méter magasságig eltűnt a levegőből.

A forróságtól a levegő magasba szökött és a nyomában bekövetkezett vákuum kiszippantotta az emberek tüdejéből az oxigént.

Akik nem haltak meg az összeomló házak alatt, azok elpusztultak a tűzben, megfulladtak a füsttől vagy az oxigénhiánytól.

Futó, menekülő emberek tízezreit kapta fel az utcán nagy erővel lobogó tűz következtében kialakult légörvények sorozata: ők széttárt karokkal, lábakkal, csomagostól, kisgyerekestől a földről felrepülve pillanatok alatt nyomtalanul elégtek és egyszerűen hamuvá váltak a levegőben. A felfelé iramló légnyomás a magasba röpítette az embereket, és tizenöt kilométernyi körzetbe szórta szét a holttesteket.

Másnap reggel a szövetségesek egy másik nagyobb akciót terveztek, Szászország fölött több mint 2000 különböző, jórészt amerikai repülőgép jelent meg. Aznap reggel Drezdát 431 bombázó támadta, négymotoros B-17-esek, a köznyelvben csak repülő erődökként ismert nehézbombázók jelentek meg. Egy nagyobb kötelék eltévedt és „véletlenül” 153 tonna bombát dobott Prágára. Drezdának aznap így is 771 tonna jutott. A város fölött megjelenő felhők, a köd a füst miatt csak radart tudtak célkövetésre használni, a nagyobb területen szétszórt kötelék így a tervezett cél, a belváros helyett egy jóval nagyobb területet szórt meg.

A városra két nap alatt a hagyományos összetételű bombákon kívül 7.560 tonna nagy hatásfokú, napalm, magnézium, termit, klorin-triflurid és fehér foszfor tartalmú gyújtóbombát dobtak le. A 3-4 emelet magasságú romhalmaz miatt az utcákon közlekedni nem lehetett és a pokolként lángoló városból az egyetlen kifelé gyalog járható utat az Elba partja jelentette. A fáklyaként lángoló emberek az Elbába vetették magukat, ahol testük tovább égett. Ezt az életbe vezető kis ösvényt az alacsonyan szálló angol és amerikai gépek a nagy két napos bombázás után is napokon át többször bombázták és a menekülő öregeket, nőket és gyerekeket a kísérő vadászgépek gépfegyvereikkel, ezrével lőtték bele a folyóba. Lefejezett testek - elsősorban persze a tűzoltók - ellen bevetett repeszbombák áldozatai hevertek az utcákon.

1945. február 15-én délben 12 óra 10 perctől 12 óra 50 percig az amerikai légierő ismét bombázta Drezdát, és újabb 900 darab rombolóbombát és 50 ezer darab gyújtóbombát dobott a már teljesen hamvaiba roskadt városra. Ekkor dőlt össze Drezda egyik legszebb nevezetessége, a Freuenkirche, a 95 méter magas templom. 

Ez nem volt népírtás, hiszen ezt a szövetségesek követték el!